A pumi a XVII-XVIII. században hazánk területén kialakult terelő pásztorkutyafajta. Nem tekinthető tehát őshonosnak. Kialakulásában minden bizonnyal a puli akkori változata játszotta a meghatározó szerepet. A könnyűipar fejlődésével párhuzamosan Franciaországból és Németországból megélénkült a merinó juhok importja, melynek során francia és német terelő pásztorkutyák is érkeztek Magyarország területére. Minden valószínűség szerint keveredtek a pulival. A puli és a pumi elnevezést a század elején gyakorta szinonimként használták.
A pumi elnevezéssel elsőként Dr. Hankó Béla munkája nyomán 1795-re visszautalva találkozunk. Pethe Ferenc a Természet históriája című könyve 1815-ben szintén említi a pumit. A név eredete valószínűleg a pomeránius elnevezésben gyökeredzik. Pomeránia egykori porosz hercegség Brandenburg és Mecklenburg között. Termékeny síkságán a század elején a földművelés és az állattenyésztés volt a meghatározó megélhetési forrás. A pumit önálló fajtaként 1920-tól írja le a szakirodalom. 1920-ban még mint a puli változata jelenik meg a dunántúli kiállításokon. 1923-ban a Gödöllőn rendezett bemutatót követően egyértelműen különválasztják a két terelő fajtát. 1924-ben 134 egyedet rögzítenek a pumi törzskönyvében. 1927-ben a Budapesti országos kutyakiállításon 12 pumit mutatnak be. A pumiban úgy tűnik szerencsésen ötvöződött a puli valamennyi kedvező tulajdonsága, és a keresztezésben részt vevő német spicc és francia chien de Brie fajták terrier jellege. Raitsits pásztor-terriernek képzelte el a pumit. Az érdekes szóösszetétel is tőle ered. A puli és a pumi fajtaleírásai során arra törekedett, hogy minél inkább elkülöníthető legyen a két fajta. A puli előnyeit a puminál hibaként írta le, a pumi fajtabélyegeit a pulinál diszkvalifikáló tényezőként határozta meg. Gondoljunk csak a fej formájára. A puli esetében fonalgombolyag szerűen kerekded, míg a puminál téglaszerű. A fültartás a pumi esetében álló és lebicsakló, míg a pulinál tőből lefelé irányul. A puli szőrzete nemezesedő, a pumi szőre inkább szálkásodásra hajlamos, esetleg apró tincses. A fajta első tudományos leírása 1935-ben történt és Dr. Anghi Csaba nevéhez fűződik. A világháborúk jelentősen visszavetették a pumitenyésztés kezdeti sikereit. Az 1950-es években azonban új lendülettel indult a fajta regenerálása. A néhány elkötelezett tenyésztő tanyákon, pásztoroktól vásárolta tenyészállatát. A kezdeti szükségszerű látszatra törzskönyvezés és a fajta szerény egyedszáma miatt még a hetvenes években is rendkívüli küllemi heterogenitás jellemezte a hazai populációt. A fajta nemesítését ekkor Dr. Ócsag Imre egyetemi tanár, az állattenyésztéstan professzora, mint a fajtaklub elnöke irányította. Tevékenysége nyomán sokat javult a fajta típusa és külleme. Egyre több pumi jelent meg a kiállításokon és a tenyész-minősítéseken. Érdekes, hogy ekkor a finn tenyésztők már jelentős számú, kitenyésztett állománnyal rendelkeztek. A fajta törzskönyve Magyarországon ma is nyitott. Az utóbbi tíz évben a pumi újabb jelentős küllemi változáson ment át. Tudatosult a tenyésztőkben a puli és a pumi közötti lényegi különbség. Felismerték a céltudatos szelekció irányát.
Az állomány típusa homogenizálódott. Kevésbé szórt a méret, tetszetős, változatos a szőrzet színe. Ma legdivatosabb a szürke számos árnyalata. Ritka a valódi fekete. Egyre több a fehér színű egyed. A tenyésztők a fajtaklubok szervezésében rendszeresen terelő ösztön próbákat rendeznek, amelyeken a fajta munkakészségét, engedelmességét, vérmérsékletét tesztelik. Szerencsére sikerült megőrizni a pumi rendkívül élénk, terrieres vérmérsékletet. Felső egyharmadában megtört és előrebicsakló fülei, élénk tekintete bohókássá teszik a fajtát. szőrének kismértékű trimmelése, alakítása a kiállításokon előnyére válik. A tenyésztők és klubok véleménye a szőrápolás mértékéről megoszlik. Tény azonban, hogy a fajták a fajta evolúciója során a tenyésztési célok szerint folyamatosan változnak. E változás kitűnő példáját láthatjuk a pumi populáció dinamikájában az elmúlt 20 év során. Az ősi jellegre hivatkozva elhanyagoltan, ápolatlanul, gyenge szőrkondícióban bemutatni a pumit ma már szakszerűtlenség, s ez a fajta, a tenyésztők és a standardot megalkotó ország hitelét is rontja. A gyakori nyírást igénylő, lágy szerkezetű szőrzet nem kívánatos, a teljesen természetes, szálkásodó szerkezetű pedig kevésbé esztétikus. Valahol a két szélső típus között található az ideális, a tenyésztők meghatározó hányada ezt a formát próbálja kinemesíteni. Az utóbbi tíz évben a fajta népszerűsége különösen a fiatalok körében nőtt. A kiállításokon rendezett fajtabemutatók, ügyességi versenyek, terelőbajnokságok szélesebb körben ismertté tették a pumit.
Számos törzskönyvezett kutya ma is pásztorok mellett dolgozik. Napjainkra azonban tagadhatatlanul a sporttenyésztés és a kiállítások világa alakítják a fajtát. Évente 300-500 kölyköt törzskönyveznek.”
Részlet Mészáros Mihály “A pumi” c. 2013. október 29-i írásából. A cikket a szerző engedélyével használtam fel, változtatás nélkül.
